Megnyitja kapuit a GOBUDA Mall

A WING fejlesztésében újjászületett az óbudai EuroCenter, új nevén GOBUDA Mall bevásárlóközpont. A rekordsebességgel elkészült, modern és emberléptékű észak-budai pláza teljes mértékben a helyiek igényeire szabva újult meg, és az egyes üzletnyitásokhoz igazodva folyamatosan adják át a látogatók részére március 24-étől indulóan.

A WING fejlesztésében megvalósult, mintegy 10 hónapig tartó komplex átalakítást követően befejeződtek a felújítási munkálatok a GOBUDA Mall bevásárlóközpontban. A beruházás során kiemelt szempont volt, hogy a helyi lakosok mielőbb visszakapják közkedvelt bevásárlási és kikapcsolódási helyszínüket. Így a korábban EuroCenter Óbuda néven ismert, immáron teljes körűen megújult, a helyiek igényeire szabott, emberléptékű plázát szakaszos nyitás keretében adják át a látogatók részére március 24-étől indulóan.

A nyitás első lépéseként az INTERSPAR mellett többek között a Líra, az Erste Bank, az MKB és az OTP bankfiókok, valamint a Yettel, Telekom és az Optic World nyílnak meg a vásárlók előtt. Ezt követően több szakaszban újabb és újabb üzleteket vehetnek birtokba a látogatók.

A felújítás által a GOBUDA Mall egy 25 ezer négyzetméter bérbe adható területtel, nagyjából 100 üzletnek helyet adó, szolgáltató funkciót is betöltő, a mai kor igényeire választ kínáló, modern bevásárlóközponttá alakult. A munkálatoknak köszönhetően az épület kívül-belül teljesen megújult és új funkciókat is kínál. A korábbi gépészeti területek egy része irodává alakult, míg a gépészeti terület feletti tetőn, a gépek áthelyezésével, egy zöld tetőterasz, tetőkert és játszótér kerül kialakításra. Az épület sziluettjének megtartása mellett a belső terek racionalizálására, optimalizálására is sor került. Így az egyes szintek megközelítése a korábbiakhoz képest jelentősen javult az újonnan beépített mozgójárdáknak és mozgólépcsőknek, valamint az új liftmagoknak és lépcsőházaknak köszönhetően.

Mindemellett az első emeleten kialakítottak egy 140 méteres egyenes vonalú sétáló és közösségi passzázst, amely az ide tervezett divatüzleteknek ad majd helyet. A bevilágítók modernizálása, a födémkivágásokkal megnyitott terek révén az épületet átjárja a természetes fény.

 

A GoBuda Mall felújítása számokban:

  • Új felvonók: 5 db
  • Új mozgójárdák: 4 db
  • Új mozgólépcsők: 4 db
  • Csővezetékek: 30 km
  • Kábelek: 175 km
  • Padló- és falburkolatok építése: 16 600 m2
  • Sávos homlokzatburkolati rendszer építése: 2100 m2
  • Gipszkarton válaszfal építés: 10 500 m2
  • Álmennyezet építés: 4200 m2
  • Új hang- és hőszigetelés: 19 500 m2

  

Emberléptékű, otthonos környezet

A GOBUDA Mall emberléptékű méretének és kialakításának köszönhetően olyan otthonos hangulattal rendelkezik, amely által közkedvelt találkozási ponttá, közösségi térré válhat. Az átlátható, jól strukturált tereket és folyosókat letisztult belsőépítészeti koncepció jellemez. Az üzemeltető célja, hogy a bevásárlóközpont Óbuda és a környező agglomeráció első számú szabadidős, vásárlási és ügyintézési desztinációjává váljon.

 

Akadálymentes és környezettudatos megoldások

Az Acces4you minősítést megcélzó GOBUDA Mall belső terei és mellékhelyiségei teljes egészében akadálymentesítettek. A mozgáskorlátozottaknak, a fogyatékkal élőknek, illetve babakocsival érkezőknek speciális parkolóhelyeket is kialakítottak az épület parkolószintjein. A bevásárlóközpont egyes emeleteit a korábbiaktól eltérően több lift, mozgólépcső és mozgójárda köti össze.

 

Az egészségvédelmet az épület fertőtlenítését szolgáló megoldások és érintésmentes funkciók szolgálják majd. A környezettudatosság és fenntarthatóság jegyében kerékpártároló, elektromos autótöltő állomás, továbbá autómegosztó parkolóhelyek és csomagautomata-szolgáltatás is elérhetők lesznek. Ezen felül a teljes épület jelentős energetikai korszerűsítésére is sor került. Ennek keretében számottevően csökken az épület zajkibocsátása, valamint a levegőszennyezés.

Modern, megújult INTERSPAR

A földszinten március 24-én újranyitó INTERSPAR is teljes egészében megújult. A hipermarket modern külsőt és dizájnos belső eladóteret kapott, széles és minőségi áruválasztékkal, a vásárlók kényelmét szolgáló megoldásokkal. A megújult INTERSPAR-ban megtalálható salátabár, látványpékség, illetve egy INTERSPAR to Go is, amely az üzlet bejáratánál helyezkedik el.

Az elmúlt években megnövekedett online vásárlási igényeknek is eleget téve, itt is elérhető lesz a SPAR online shop szolgáltatása és az áruházi átvételi lehetősége. Mindezek mellett, a fenntartható és környezettudatos megoldások jegyében az üzletben modern LED világítás található, illetve a hűtőbútorok környezetkímélő, CO2-alapú rendszerrel működnek.

 

 

Megújult szolgáltatáspaletta

Az ideális bérlői mix kialakítása mellett a lakossági igények, elvárások nyomán a fejlesztő kiemelt célja volt, hogy az észak-budai lakosok minél előbb visszakapják közkedvelt bevásárlóközpontjukat és az elkészült területeket, üzleteket és szolgáltatásokat mielőbb igénybe vehessék a vásárlók.

 

A nyitás első ütemében a mindennapi bevásárlást, ügyintézést és szolgáltatásokat biztosító üzletek nyílnak meg a közönség számára. Március 24-én  az INTERSPAR, a Líra könyváruház, az OTP Bank, a Telekom, a Yettel, a Schmuck ékszer, a Coco Nail Spa, The Box Donut, a Sonax, az Optic World és az Yves Rocher nyitja meg üzletét. Mindezek mellett március végéig nyílik még a Testvérhegy Patika, az MKB és az Erste Bank fiókjai, valamint a Loidl virág. Ami a gasztronómiát illeti, kora tavasszal indul a Hússzabóság, a The Fischmonger halbolt és bisztró, a Radovin borbolt, a Purple Panda étterem, valamint a Belga Pékség. A kényelmi és kiegészítő szolgáltatások közül április folyamán a Pepco, a DM, a Budapest Barber Shop, a Ruhadoki szabóság, az Exclusive Change és a Scitec Nutrition üzleteit adják át.

 

A folyamatos nyitás további szakaszában olyan márkákkal bővül a bevásárlóközpont vendéglátást érintő üzletkínálata, mint a Stühmer Cukrászda, illetve a food court különböző nemzetiségi konyhái és nemzetközi éttermei. A szabadidő eltöltésével kapcsolatosan a felújítás alatt is zavartalanul üzemelő Las Vegas Casino, a teljes körűen felújított mozi, valamint a későbbiekben a gyermekprogramokkal, előadásokkal kibővülő repertoárral újrainduló Vidám Színpad, illetve a fitneszterem szolgáltatásait vehetik igénybe a látogatók. Őszig pedig az óbudai térségben eddig nem jelenlévő nemzetközi divat brandekkel színesített fashion részleget alakítanak ki az első emeleten.

A WING negyedik bevásárlóközpont-fejlesztési projektje

A GOBUDA Mall tulajdonos-fejlesztője a WING az egyik legnagyobb magyar, magántulajdonban lévő ingatlanfejlesztő és -befektető. Emellett a legnagyobb lengyel ingatlanfejlesztő, az Echo Investment többségi tulajdonosaként, a WING meghatározó regionális ingatlanpiaci szereplő. A vállalatnak a GOBUDA Mall a negyedik bevásárlóközpont-fejlesztési projektje, a nagysikerű egri Agria Park, a Hegyvidék Bevásárlóközpont, valamint a MOM Park újra-pozícionálása és felújítása után.

 

A WING küldetésének tekinti a Budapest arculatát meghatározó magyar építészeti örökség megőrzését, és hogy új életre keltse a régi épületeket, gazdasági- és közösségi szempontból egyaránt hasznos funkcióval megtöltve azokat. A vállalat számos műemléki felújítást is véghez vitt – úgy, mint a Máriássy Ház, a Millenáris Irodaház, vagy az Andrássy út 66 szám alatti irodaház. Folyamatban van az RTL új székházának fejlesztése a Liget Center épületének teljeskörű műemléki felújításaként.

 

***

A WING-ről

A WING a magyar ingatlanpiac vezető ingatlanfejlesztő és -befektető cége, emellett jelentős régiós ingatlanpiaci szereplő. A vállalat 1999-es alapítása óta eltelt több mint 20 év alatt 1,2 millió négyzetméternyi ingatlant fejlesztett Magyarországon. A WING a hazai ingatlanpiac minden szegmensében aktív. Az irodafejlesztéseken kívül portfóliójának részét képezik az ipari, a kereskedelmi, a szállodai, valamint a lakóingatlan projektek. Vezető nagyvállalatok partnereként azok nemzetközi szintű ingatlanigényére nyújt hosszú távon megoldást. Magyarország egyik legnagyobb magántulajdonban lévő ingatlanvállalkozásaként világszínvonalú épületeket valósít meg, Budapest arculatát meghatározó projekteket fejleszt. Kiemelt célja, hogy az épületek környezettudatosan, a dolgozók jóllétét, egészségének megőrzését támogatva valósuljanak meg. A fejlesztések során az energiahatékony működés, a környezettudatos anyaghasználat, a tudatos vízfelhasználás, az optimalizált világítás, a környezettudatos gépészeti technológiák és hulladékkezelés meghatározó szempontok.

A vállalat legutóbbi fejlesztései között található az ország legmodernebb és legnagyobb, egy épülettömbben megvalósult irodaháza. A Magyar Telekom és a T-Systems új székháza, az Ericsson és a Siemens-evosoft Duna-parti székháza, A Gizella Loft, a BB Hotel Budapest City, valamint a Kassák Residence és a Metropolitan Garden lakóparkok. Fejlesztés alatt áll a Liberty Irodaház, a Kassák Passage, a Park West I-II és a Le Jardin lakóprojektek, valamint a HOP Passage irodaház a Hungária Office Parkban, és az East Gate PRO, az East Gate Business Park második üteme.

A cég már felépült fejlesztései közé tartoznak többek között az ibis Styles Budapest Airport Hotel, a Wizz Air oktató központ, a Skylight CITY irodaház, az E.ON székház, a Studium Irodaház, az Átrium Park, az MTV új székháza és gyártóbázisa, az Allianz székháza, a cég saját székháza, a Máriássy Ház, és a Millenáris Parkban található három irodaház. Ipari parkok, úgymint az East Gate Business Park és a Login Business Park. Kereskedelmi fejlesztések, mint a MOM Park, valamint Magyarország első környezettudatos bevásárlóközpontja, a budai Hegyvidék Bevásárlóközpont, vagy az egri Agria Park. Emellett tulajdonában áll az Airport City Logisztikai Park.

A WING a közép-kelet-európai ingatlanpiacon is jelentős szerepet tölt be. Többségi tulajdonában áll Lengyelország legnagyobb ingatlanfejlesztő vállalata, a Varsói Értéktőzsdén jegyzett ECHO Investment. Emellett a WING tulajdonában áll két irodaház Szófiában, Bulgáriában.